Nyári női divat

Kármentés a NolBlog megszüntetett archívumából. Diurnus, a liberális gondolkodású újságíró írta valaha, hogy mióta esznél van, mindig csak az ifik szabadságát kapta fel a szezonáls világnézeti divat, tavaszi szél, nehéz könnyűzene, és a többi. Vajon a vének vakációja, szabadsága miért nem lett (akár politikai) divatcikk? Még heccből, választási kampány idején sem! Csak egy pesti bordélyház suttogta kacsintva: „nyugdíjasoknak kedvezmény”. S vajon miféle kedvezmény? Majd így folytatta:

Igaz, mint ahogy a praktikus női divat rejtelmeit, úgy az öregek szabadság-évadját is csak az Úr tervezhetné meg, s láthatná el pótalkatrészekkel, derűvel. Álarcos jelmezbálnak képzelem: mint álruhát, ifjú testeket ölthetnénk fel ama egy hétre, esztendőre. Beleértve a fejeket? Én szívesen lennék kicsit magasabb, de szőke soha; megszoktam már sötét hajam.

Látom magunkat vén lelkünkkel ifjú bőrben, szent elszánással, hogy most aztán mindent bepótolunk, mit gőgből, bambaságból netán elrontottunk-szalasztottunk. Erélyesebbek, gyöngédebbek, büszkébbek és szerényebbek leszünk, mint voltunk. Lehet, hogy olyikunk - mert dühíti, hogy milyen palimadár volt, avagy bővérűségében vad: árva Lujzikának szerelmes gorombaságában talán örökre elvette kedvét a testi örömöktől - ha Lujzi is benne van ebben a szabadság-évadban, nála visszaudvarolhatná magát az ép eszűek közé. Ha ifjonti izomzatom lenne is, versenyhajóba már nem ülnék, hisz szív- s tüdőtágulatomat a hiú hajráknak is köszönhetem. Tehát okosabb vagyok, mint amilyen hiú voltam.

A latinok bezzeg igényt tartottak az öregek tapasztalataira - a szenátus: öregek tanácsa - s a mai politikának stabil keményvalutát érne, ha kikérdezné, meghallgatná őket. Cicero (és Cato) olyasmit mondott, hogy ha sokáig akarsz öreg lenni, kezdjed korán. Jelentheti azt is, hogy „légy már ifjan is bölcsebb”. De megrokkant, ziháló farmernadrágos nemzedékem zöme nem a bölcsességet, hanem a gürcölést, az életveszélyt, halottai temetését, szőnyegbombázást, majd újra a sok munkát, önáltatást, az ilyen-olyan félelmet és reményt kezdte korán, s jobbára csak sovány előlegeket kapott a csodás jövőből. Nemzedékem valóban megérdemelne mindenek legvégén nyugalmat még éltében, némi bőséget, divatos szép ruhát, s víg esztendőnek legalább a felét.

De hát mi általában megértő öregek vagyunk, el tudjuk dönteni, mikor nadrág, mikor öltöny, és tudjuk, a nyári női divatruhák múltán jönnek újak, szebbek, extrémebbek. Ilyen a divat. Mi kimentünk belőle.