Az idegen/Közöny

Albert Camus regénye számtalan értelmezést vet fel, a konkrétum szintjén lehet Meursault egy autista férfi, aki érzelmek nélkül tekint a világra, de olvashatjuk a társadalom szempontjából teljes kívülállóként is az énelbeszélőt, aki az adott helyzetekben keresi az érzelmi reakcióit. A történet - elrugaszkodva a szó szerintitől - a bűn és az ítélkezés kérdésében filozófia mélységekig megy, talán még a mások bűneinek felvállalása Bibliai értelmezéseknek is teret ad. Felvillantja emellett a média működésének visszásságait is. Mivel a kisregény története széles körben ismert, szeretnék néhány apró részletet kiragadni.

A forró nyár és az elviselhetetlen, tébolyító hőség leírása átszövi a lapokat, sorsfordító pillanatokban irányítja az író figyelmünket az időjárás felé:

"A napfény majdnem merőleges vonalban hullt a homokra, s a tengeren szinte már tűrhetetlenül ragyogott. A part egészen néptelen volt. A fennsík szélén, a tenger felett sorakozó nyaralókból jól lehetett hallani a tányérok és evőeszközök csörgését. Lélegezni is alig tudtunk a földből áradó vak hőségtől. (részlet az 1979-es kiadású Regények és elbeszélések 184. oldaláról)

"Sokáig sétáltunk a tengerparton. A nap most már kibírhatatlan volt. Szinte darabokra tört a homokban és a tengeren." (részlet az 1979-es kiadású Regények és elbeszélések 187. oldaláról)

"[...] mögöttem az egész part vibrált s tolongott a napfényben. Pár lépést tettem a forrás felé. Az arab mozdulatlan maradt. [...] Talán az arcán mozgó árnyék miatt volt olyan, mintha nevetett volna. Vártam. A nap égetését mindinkább éreztem az arcomon, s a verejtékcseppeket szemöldököm alig győzte feltartani. Ugyanolyan nap volt ez is, mint mikor eltemettem anyámat, s mint akkor, most is fájt a homlokom, és minden ér egyszerre lüktetett a bőr alatt. [...] az arab kihúzta a kését, s mutatta a napfényben. Az acél villanó fénye, mint egy hosszú s szikrázó penge, úgy érte a homlokomat. Ugyanekkor a szemöldök verejtéke egyszerre ráhullt a szemhéjamra, s mindkét szememet langyos és sűrű fátyollal borította. E könny- és sófüggöny mögött egyszerűen megvakultam." (részlet az 1979-es kiadású Regények és elbeszélések 189-190. oldalairól)

Az olvasó számára kézzel fogható, ahogy a forróság és a fény egyre fokozott testi reakciókat vált ki Meursaultból, ezek összevont hatása pedig fokozatosan felszámolja az érzékelést.

Ennek ellenpontjaként a rabságban töltött napok leírásakor az észlelés abszolút pontosságát az idő puszítására használja. Ez a távolságtartó, érzelemmentes nézőpont az énelbeszélő sajátja is, ugyanezzel a szemlélettel viszonyul a világhoz, csak nincs ideje ennyire a részletekben elmerülni.

"[...] minden attól függött, mint tudom pusztítani az időt. Idővel cseppet sem unatkoztam, főképp mióta megtanultam az emlékezés tudományát. Olykor a szobámra gondoltam, s képzeletben elindultam valamelyik szögletéből, s ugyanoda tértem vissza, miután gondolatban felsoroltam, amit csak útközben találtam. Eleinte ez hamar megvolt. De ahányszor újrakezdtem, mindig kissé tovább tartott. Mert olyankor eszembe jutott minden egyes bútordarab, s minden egyes bútorról minden rajta heverő tárgy, s minden egyes ilyen tárgyról valamennyi részlete, s magukról a részletekről egy berakás, egy repedés, valamelyiknek kicsorbult széle, a színük vagy az erezetük. [...] Így azután pár hét múlva órákat tölthettem azzal, hogy felsoroljam mindazt, ami a szobámban volt található." (részlet az 1979-es kiadású Regények és elbeszélések 203. oldaláról)

A tárgyilagosság a média működésére viszont nem jellemző. Az újságok megnevezéssel, gépezetként és nem emberként jelennek meg a sajtó képviselői és munkájuk Meursault ügyének negatív visszhangot vet.

"- Egy kicsit túlozzuk az ügyét. A nyár rossz évszak az újságoknak. s mindössze csak erről az ügyről meg az apagyilkosságról lehet majd írni valamit. - Azután még megmutatta, abban a csoportban, amelyből kivált, azt az apró emberkét, aki egy hízott menyéthez hasonlított, roppant, fekete keretes szemüveggel az orra hegyén." (részlet az 1979-es kiadású Regények és elbeszélések 207. oldaláról)

Gyergyai Albert magyar fordításában 1948 óta jelenik meg Albert Camus: A közöny című regénye.

Ádám Péter, Kiss Kornélia újrafordításában 2016-ban Az idegen címmel jelent meg Camus klasszikusa az Európa Kiadó gondozásában.