Csillagok sercegése

A kisfiú a nyolcadik életévében jár és betekintést enged három generációra visszafelé a családja történetébe. Képzelet színezte emlékképek idő és térbeli ugrásait a mindennapok és lírai leírások keretezik. Így történik, hogy a családregény műfaja és Jón Kalman Stefánsson írói stílusa keveredéséből egy olyan regény születik, amiben apróságokból kerekedik ki a történet, mégsem lehet elmondani, hogy miről szól ez a könyv pontosan, mert valójában az egész életről szól.

Az ólomkatonák aprók, ezért kevés alvásra van szükségük. Többnyire csak hajnalban alszanak el, illetve akkor, amikor eltűnnek a hegyek az éjszakából és kéklenek a reggeli fényben. Ekkor ébredek én, felülök az ágyon, magam elé meredek, és hallgatom, ahogy lábam a nappaliban lévő szőnyeget súrolja. (részlet a könyv 17. oldaláról)

Ezek a szemelvények szorosan összefonódnak a természet és az időjárás leírásával.

[...] és két óra elteltével elered az eső. Szüntelenül szakad, a színek kifakulnak, a hegyek feloldódnak és eltűnnek, minden eltűnik, csak az eső marad, meg ők. Dédpapa takarót teker nagypapa köré, magához szorítja, régi dalokat énekel, nagypapa elalszik. Az eső zaja, a ló lassú mozgása, a világ homályos körvonalai, a takaró szaga, dédpapa éneklése, óvó karja: ez az emlék végigkíséri nagypapa életét. (részlet a könyv 134-135. oldalairól)

A szerző több részletben is feltárja, hogy milyen is ennek a történetnek a szövése, az olvasó számára nagyon lágy ez a visszatekintés.

Kockázatos dologra vállalkozik, aki a szülei megismerkedését akarja leírni. A jelek szerint minden egyén életét annyira aláaknázzák a véletlenek, hogy egyetlen óvatlan kézmozdulat mindent fenekestül felfordíthat. De egy dolog ezt sejteni, egész más viszont mindezt kimondani, olyankor ugyanis mintha eltörne valami, és repedések nyílnának a lábunk alatt. (részlet a könyv 50. oldaláról)

Az idő fáradhatatlanul változtatgatja a dolgokat, igazság szerint úgy tűnik, semmit sem hagy békén, de egy-egy apróság azért elkerüli a figyelmét; példaként az ajtózár takarólécét említem. Ugyanolyan könnyű levenni, mint harminc évvel ezelőtt, ebben semmi sem változott, egyszerűen le lehet feszíteni az ajtókeretről, egy golyóstollal be lehet nyomni a zárat, és az ajtó kinyílik. Igen, kitárul a múlt ajtaja, és belépek gyermekkorom világába. (részlet a könyv 105. oldaláról)

A karakterek körvonalai homályosak, felületük áttetsző, de a szerző célja csupán annyi, hogy az adott pillanatban ragadja meg a szereplőjét, vagy a szokásait.

Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy nagymama nem szokott a konyhaablakban állva nézelődni, mivel a keze abban a pillanatban nyugtalanná válik, amint leteszi a munkát; a keze gyapjúpulóvereket köt, amelyek olyanok, mint az akcentusa, a norvég és az izlandi keveréke. (részlet a könyv 47. oldaláról)

A hétköznapi élet folyása olykor megzavarja az elbeszélőt, aztán később újra szabadon ugrál a képzelete.

Aztán megszólal a telefon. Egyedül vagyok otthon; közben napok teltek el. Hetekké álltak össze, mégis messze még az ősz, messze még a nap, amikor az igazgató kinyitja az iskola kapuját. Fontolgatom, hogy a nyár hátralévő részére megnémulok, és a hallgatás vasbuzogányával felszerelve indulok iskolába. [...] Az egyetlen gond, hogy mennyire nehéz csendben maradni. Néhány óra után a nyelvem elkezd úgy duruzsolni a számban, mint egy dühös légy, a szám megtelik szavakkal, és ha nem engedem ki őket, elolvadnak a csendtől. A szavak nyállá válnak, és elkezdek nyáladzani, mint egy kisbaba. Nem értem, hogy bír ennyit hallgatni a nő. Nem értem ezt a nőt. (részlet a könyv 20. oldaláról)

De miféle vigaszt jelent, hogy a sötét égbolton néhány fénypont útba tud igazítani, hiszen csak az ember lábát vezetik. Hasznos, ha van iránytű a zsebünkben, és még hasznosabb, ha használni is tudjuk, de mit ér egy iránytű, ha irányok már nem léteznek? (részlet a könyv 48. oldaláról)

Jón Kalman Stefánsson: Csillagok sercegése című regénye 2022-ben jelent meg magyar nyelven Patat Bence fordításában a Typotex-nél.