Előttem az élet
Momó és Rosa mama keserédes története Émile Ajar regénye, melyben egy koravén kisfiú nézőpontján keresztül ismerheti meg az olvasó az utca emberét, a bűnös környékek életét és a szeretetet. Momó egy kurvagyerek, mint az összes gyerek strikkelésből kiöregedett Rosa mama bömböldéjében. A Gyámhatóság, a németek és az őrület vélt vagy valós veszélyeinek bűvkörében élnek egy felvonó nélküli tömbház 6. emeletén, Párizs bevándorlónegyedében. Victor Hugot olvasó vak költő, transzfesztita, strici, díler, gyilkos, hogy csak néhány mellékszereplőt említsek... Ez a sok periférián élő ember Momó hallás alapján tanult nyelvezetében, humorával átitatva, epizódszerűen elmesélve kerülnek a lapokra.
Momó nem emlékszik a családjára, így fiatal éveiben furcsa kapcsolódásokat alakít ki nőkkel, különösen amikor a havi ellátmány csekkek abbamaradnak és kénytelen a saját módszereivel gondoskodni a megélhetéséről:
"Egy nő volt a tulaj, és észrevett. Jobb szerettem ott lopni, ahol nő volt, mert egyetlen dologban biztos voltam, hogy az anyám nő volt, máshogy nem megy." (részlet a 9. oldalról)
Vagy Arthur nevű beöltöztetett esernyőjével, hosszú ballonkabátban tette magát a járókelők előtt mulatság tárgyává, ha már kopott megjelenése miatt úgyis nevetnének rajta, legalább akkor tegyék, amikor ő akarja így és még némi agyagi hasznot is húz belőle.
Te mit érzékeltél az utca embereiből kiskorodban? Mit veszel észre belőlük mostanság?
A bömböldei gyerekek és Rosa mama között eltérő mértékű kötődés alakult ki. De Momó a kedvence, ami a hosszú éveken át rendszeresen érkező csekkeknek és a gyerek természetének is köszönhető, de több kisgyereket nevelt az idős asszony annak ellenére, hogy nem érkezett meg az eltartás összege az anyától:
"Rosa mama Bananiát csak-csak odaadta volna a Gyámhatóságnak, de a mosolyát, azt nem, és mivel az egyik nem ment a másik nélkül, kénytelen volt tartani mind a kettőt." (részlet a 12. oldalról)
Momó a maga egyszerű módján, cselekedetek által tudja leginkább kifejezni az érzéseit és a félelmeit, például így:
"Egy kicsit elszórakoztam vele, hogy megijesztettem az autókat, az utolsó pillanatban futottam át. Az emberek félnek tőle, hogy gyereket találnak gázolni, és élvezet volt érezni, hogy nem voltam mindegy nekik. Iszonyú nagyokat fékeznek, nehogy valami baja legyen az embernek, és ez is jobb a semminél." (részlet a 74-75. oldalakról)
Te mi mindent teszel meg azért, hogy fontos legyél valakinek?
Vékony jégen táncol az író és helyenként sziruposba hajlanak a sorok, de ezeket rendre valami megdöbbentő, fájóan igaz dolog követi. Mindez elsősorban a szokatlan gyermeki nyelvezet miatt működik, amibe belefér egy oldalon belül ennyi szélsőség.
Mivel a regényben többször előkerül Victor Hugo klasszikusa, A nyomorultak, tekinthetjük az Előttem az élet-et egyfajta modern változatnak, amiben a borúra derű elve alapján Momó képes a saját sorsában a humort megtalálni, a Hugo-i szenvedés után. Vajon ma milyen lenne egy nincstelen utcagyerekről szóló regény?
Az énelbeszélő stílusa kíván némi alkalmazkodást a választékos nyelvhasználathoz szokott olvasótól. Ez tudatos választás, ami egy apró epizódból ki is derül:
"Beszéd közben N'Da Amédée úr hadonászott, és felizgatta magát, sőt a végén komolyan begorombult, és dühbe gurult, nem mintha mérges lett volna, hanem mert sokkal többet szeretett volna elmondani a szüleinek, mint amit tudott az ő földszintes szavaival. [...] és aztán bepörgött, mivel tele volt csodálatos dolgokkal, amikre nincs kifejezés, és így benne maradtak a szívében." (részlet a 28. oldalról)
Neked is vannak olyan dolgok a szívedben, amiket - mint Momó vagy N'Da Amédée úr - nem tudsz szavakkal elmondani?
Momó Rosa mamáról szóló leírásai a visszaemlékezés nosztalgiáját és a valóság igazságát egyidejűleg tartalmazzák:
"Hazafelé kéz a kézben mentünk az utcán, Rosa mama szeret társaságban mutatkozni. Ha elmegy hazulról, mindig sokáig öltözködik, mert nő volt valamikor, és ez nem múlt el nyomtalanul fölötte. Nagyon kifesti magát, de az ő korában már hiába is próbálja eltakarni a képét. Olyan a feje, mint egy asztmás és szemüveges öreg zsidó ordasnak. Mikor bevásárlásból jött hazafelé, folyton megáll, és azt mondja, hogy egy szép napon úgyis ott hal meg a második emeleten, mintha az volna a fontos, hogy mind a hat emeletet megmássza." (részlet a 18-19. oldalakról)
A lépcsőmászás visszatérő elem a regényben, ami Rosa mama egészségi állapotának romlását jelzi. Érdekes szimbóluma e lépcsőház az idős asszony életére nézve, hiszen a regény során hangsúlyosan felfelé kénytelen cipekedni, mintha folyamatosan egy hegyre kellene felmásznia, küzdelmes életre enged következtetni.
Ha Rosa mamának a hat emeletnyi lépcső volt a veszte, azon érezte a csontjaiban az idő előrehaladtát, vajon Momóé mi lehet? És a tiéd?
Émile Ajar Előttem az élet című regénye 1977 óta jelenik meg magyar nyelven, Bognár Róbert fordításában.
1977-ben Moshé Mizrahi rendezésében filmesítették meg a regényt Simone Signoret főszereplésével.
2020-ban pedig Edoardo Ponti vitte filmre Momó történetét Sophia Loren bámulatos alakításával Rosa mama szerepében.