5. A mezőváros Szulok
A TELJES CIKK A KÉPRE KATTINTVA nyílik meg!
Szulok a betelepítés után községi rangot kapott, és a szabad költözésű települések közé tartozott. Látványos fejlődésnek indult, az uradalom egyik legtehetősebb községe lett. Lakossága egyre nőtt, 1757-ben 30, 1770-ben már 150 család lakott itt. A falu lassan túlnépesedett, egyre kevesebb lett a megszerezhető szabad föld, és 1770-től néhány család elvándorolt, többek közt Barcsra is, ami már 1797-től mezővárosi rangot kapott. Barcson létesült egy Szulki utca is. (Mészáros Ádám: Németek betelepülése Barcsra 1770 és 1828 között. Gyökerek. A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2005).
1811. július 20-án Szulok országos vásárok tartására nyert jogot, 1812-től mezővárosi rangra emelkedett. Akkoriban többnyire így hívták az országos vásárt tartó helységeket.
Az első községtörvény (1871) még használta a mezőváros fogalmát, a második (1886) viszont már nem. Később nagyközségként említik a források. (2013. január 1-jétől csak 3000 főnél népesebb község jogosult a nagyközségi címet használni.)
A falu lakossága 1784-85-ben 911 fő, 1850-ben 2039 fő, 1870- ben 1871 fő volt.
A település dinamikusan fejlődött. Intenzív gazdálkodás folyt, különösen a dohánytermesztés volt híres. Egy 1857-es kiadványban* megemlítik, hogy "Szulok lakosai ezen szorgalom ágával hasznos kereskedést is folytattak." Az iparosok, kereskedők számának növekedése is megfigyelhető ebben az időszakban. A kereskedést elősegítette az úthálózat kiépülése is. Az említett kiadványban vázolják az útvonalakat a megye területén.
(...) Kaposvárt vevén központul, a közlekedés ez: K.-Mérő, Kadarkut felé stb. Szigethvárig, Mike, Szulok felé a Dráva mellékére, - Szomajomnál ezen ut kétfelé térvén, a másik ága megy N.-Bajomnak, még pedig kormányilag országos kereskedőutnak határozva....Az utazás-posta jó lovakkal vagy tulajdon alkalmatossággal vagy fogadott fuvarosokkal történhetik. Fuvarozó helységek: (...) Szulok, Csokonya, Lad (...) S így mindenfelé e megyében lovak lévén, az utas nem akad meg. (* Somogy vármegye ismertetése, I. szakasz. Szakácsi Csorba József orvos dr. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája, 1857)
Vásárok
Kirakodó - és állatvásárokat még a 20. sz. első felében is tartottak Szulokban. A vásártér a felső falu végén a kövesút két oldalán volt. Az 1941-es katonai térképen kivehető a beépítetlen terület: 1. számmal jelöltük a kirakodóvásárt, a 2. sz. nagyobb területen tartották az állatvásárt.
A 2021. októberében készült képen jól látható, hogy még ma sincs beépítve a régi vásártér területe.
Nem találtunk feljegyzést arról, hogy hol lehetett a termény- és állatvásár a kezdeti időkben. A szulokiak emlékezete szerint a vásártér mindig is a falu végén volt. Egy forrás azonban arra utal, hogy a vásár régen nem itt volt, és hivatalos rendelet folytán helyezték át a falu végére valamikor 1904 után:
A szuloki vásárról 1949-ből is találunk adatot, amikor is engedélyeztek egy rendkívüli karácsonyi vásárt december 16-ára. Ezt azzal indokolja a Vásározó NV (Nemzeti Vállalat), hogy könnyíteni szeretnének a falusiakon, akiknek sokszor drágábban a városban kell beszerezniük szükségleteiket, ami egyben munkakieséssel is jár.
Vásári portékák
A korabeli források szerint Szuloknak három vásárja volt: áprilisban volt a húsvéti vásár, májusban a pünkösdi, októberben pedig a Lukács-nap (okt. 18.) előtti hétfőn tartottak vásárt.
A tavaszi vásáron elsősorban a jószág cserélt gazdát, az őszi vásáron a terményeket árulták, és állatokat adtak el és vásároltak a teleltetés előtt. Az országban a legnagyobb jelentőségűek mennyiségben is a tavaszi vásárok voltak. (v.ö. Balassa-Ortutay: Magyar néprajz.)
A vásárok annak idején az egész országban hasonló módon működtek. Az árusok helyét kijelölték, általában helypénzt szedtek tőlük. A vidéki iparosok szekérrel jöttek, gyakran már előző napon elfoglalták a helyüket. A kirakodóvásáron a vásározók maguk építették fel ideiglenes standjukat. Felállították a favázú ponyvasátrakat, kirakták a termékeiket. Az árut éjjel-nappal őrizni kellett, mert tartani lehetett a tolvajoktól.
A képen a Kutrovácz mézeskalácskészítő család fagylaltos kocsija és egy vásári stand látható.
A helyi iparosok többnyire szolgáltatásokkal látták el a lakosságot, de volt, aki a vásárokon is kirakta portékáit. A Képes Újságban (1986) megemlítik pl. hogy "héthatárból is felkeresték híres-neves szépséges lószerszámaiért Deutsch Istvánt".
A faluban kézműves termékeket nem állítottak elő, nem találtunk példát fazekasra, szűcsre, kékfestőre, stb. Ezeket a termékeket a szulokiak a vásárokon és a szatócsüzletekben tudták beszerezni.
A barcsi iparosok közül a legtöbb megjelent a szuloki vásáron, a búcsún a mézesbábos és gyertyaöntő. Más iparosok közül rendszeresen vásáron kívül, főképp ősszel a barcsi, hedrehelyi, kadarkúti gelencsérek jöttek helybe. A másutt is használatos edényeken kívül speciális, az itteni németekre jellemző cserépedény volt a keserűtúrót érlelő fazék, amelynek alul kis csöve volt. Esetenként kosaras, székes, teknővájó is megjelent Szulokban. (Knézy Judit: Németek és magyarok a Dráva mentén. Somogyi Múzeumok Közleményei 14. 2000)
Knézy Judit említi, hogy csak a szuloki németek vásároltak a hedrehelyi fazekasoktól túrószűrő fazekat, aminek alul kis csöve volt:
Az egyetlen saját emlékem (Huber Antalné) a szuloki vásárral kapcsolatban: Kicsi gyerekkoromban apuval mentünk a vásárra. Nagyon hosszúnak találtam az utat, valószínűleg addig még sosem jártam a falu végén a vásártéren. Másra nem is emlékszem, csak amit először megláttam a bejáratnál: A fűbe kirakott cserépedények között a csibeitatókra. Hogy vettünk-e, arra már nem emlékszem :-)
Az idősebb szulokiak jól emlékeznek még Godina kalaposra, és a Godina reklám-rigmusra: "Akár eső, akár hó, Godina kalap mindig jó." A kalapos is visszatérő árus volt a szuloki vásárokon:
A szuloki vásárokon sokan megfordultak, talán nem mindenki vásárlási szándékkal:
A vásározó gazdának nem illett hazamenni vásárfia nélkül: Asszonyoknak, lányoknak kendőket, ékszereket, kislányoknak babákat, mézeskalácsot, tükrös szívet vittek haza, fiúknak ostort, bugylibicskát, cukrot, sípot, játékot.
A szuloki csárda
A falu végén, a Kálmáncsára vezető út melletti területetet a szulokiak ma is csárdasaroknak nevezik. Csárdának már nyoma sincs, de feltételezhető, hogy a vásárokhoz köthetően működött itt valaha egy csárda. 1974-ben még említik, hogy láthatók a romjai.
A faluban már jóval a vásártér idetelepülése előtt működött az ún. Szulky csárda, amit a Magyarország Első Katonai Felvételében is említenek:
"Szulky csárda: (Von) Szulok 1/4, Kalmancsa 3/4 (Stunde.) Liegt hart an dem groszen Eichen Wald."
Ford.: Szulki csárda, Szuloktól negyed-, Kálmáncsától háromnegyed órányira. Közel a nagy tölgyerdőhöz.
Forrás: Az első katonai felvétel (1782-85) országleírásai, Colonne No VIII. Sectio No. 27
A térképen nem a mai, a Kálmáncsára vezető út mellett, hanem a falu közepéből mai Emlék-majorba (a térképen: Kálmáncsa m. ? major ?) vezető úton jelölik a "Szulky csárdát" , valóban 1/4 órára a falutól, és ott látható is a "nagy tölgyerdő" (kékkel jelölve - piros: a mai csárdasaroknak nevezett terület).
Érdekesség, hogy 1864. március 19-én Mérey Károly somogyi főispán elrendelte a főszolgabíráinak, hogy a csárdákat 14 nap alatt írják össze, és "felettük a bezárás, vagy az elpusztítás halálos ítéletét mondják ki". (Kanyar J.: Harminc nemzedék vallomása Somogyról. 1989. 324-325. o. ). Veszélyesnek tartották a csárdákat, mert "megbújhattak ott betyárok, csavargók és közrendre veszélyes útonállók", a szuloki csárdát azonban nem említik a veszélyes csárdák közt.
A birtokos urak tiltakoztak a bezárások ellen, ui. a csárdákban az ő boraikat mérték a bérlőik. Eszterházy Pál herceg határozott óvást emelt a szuloki és istvándi csárdák bezárása ellen: "mivel ezen csárdákkal - mint mondotta - a királyi kisebb haszonvételek gyakorlata is egybe volt kötve."
Nemcsak a kocsmáltató jog, hanem a vásárok miatt is szükség volt a csárdák fenntartására, ragaszkodtak hozzá a kereskedők is.
1912-ben még működött a vásártéri csárda, a Somogyvármegyében több napon keresztül hirdették eladásra:
A csárdában töltött idő (és a borfogyasztás...) is hozzájárulhatott ahhoz, hogy számos híradást lehet olvasni a század eleji napilapokban, hogy a szuloki vásáron vagy a vásárról hazafelé tartva a tulajdonosok elvesztettek járlat- és marhaleveleket:
Van, aki nem csak "járlatleveleket" hagyott el, hanem egy jelentősen nagyobb (és értékesebb) tehenet. De szerencsére voltak becsületes megtalálók is:
Hogy Szulokban mikor volt az utolsó vásár, arra nem találtunk adatot. A 60-as évektől már csak az okt. 28-i búcsún volt kirakodás. A faluban nagy becsben tartották a búcsú napját, ha hétköznapra esett is, ezen a napon nem dolgoztak a dolgos szulokiak. Régebben megtelt a templomtér az árusokkal és a templom emberekkel, mára már csak kevés vásáros keresi fel a falut.
